2011. december 27., kedd

13.rész De édesek ^.^

Másnap reggel.
-Na azt hiszem NiNeul hogy csak mi nem sérültünk le.-mondtam reggel miközben ébresztegettem
-Óóó szia.Igen,mondasz valamit.-felelte majd kikászálódott
-Van egy ötletem.Még úgyis csak mi vagyunk fennt szóval szerintem csináljunk nekik valami kis különleges reggelit.-mondtam majd indultam lefelé.Addig NiNeul felöltözött és jött is utánam.
-Na de siessünk,mert készen szeretnék lenni vele mielőtt még felkelnek.-mondta NiNeul miközben a hűtőből pakolt kifele.
-De psszt!!Halkabban mert a végén meg felébrednek!-mondta majd gyors elkaptam a konzervet amit levert a polcról
Na akkor el is kezdtük a reggelit.Mindenfélét csináltunk és talán egy kicsit tulzásba is vittük,de nem baj.
-Na meg is vagyunk!!Na akkor én megye..-kezdtem el mondani de ekkor kopogtak-Ki lehet az szombaton,reggel 7:25-kor??-érdeklődtem
-Nem tudom de ha ajtót nyitsz megtudjuk.-mondta NiNeul.Majd én mentem és nyitottam az ajtót.
-Óóó,ti,itt mit??Vagyis sziasztok.-mondtam lepetten.Az ajtóban Yesung,Karam,Yoseob,Donghae és Seunghyun állt.
-Sziasztok!-köszöntek egyszerre
-Ti hogyhogy itt vagytok??-kérdezte NiNeul majd betessékelte a srácokat
-Hát jöttünk meglátogatni a sérülteket meg titeket.-mondta Donghae
-Ja értem,de ők még alszanak.Mi meg épp reggelit csináltunk a lányoknak és most akartuk felkelteni őket-mondtam
-Ja hogy reggeli idő van!!Úgyis éhes vagyok-mondta nevetve Yesung
-Én nem is reggeliztem!!-mondta Yoseob közben a hasára mutogatott.Én és NiNeul meg csak ilyen fejet vágtunk --> -.-"
-Na akkor mi is kapunk reggelit??-kérdezte Yoseob nagy kutyus szemekkel.^.^
-Ááahh na jó.-vágtam oda nyögvenyelősen -.- XD
-Héjj fiúk mi lenne ha mi mennénk kelteni a csajokat!!-hozta fel az ötletet Seunghyun.Majd ekkor az összes felrohant kivéve Yesungot.
-Hát te hogyhogy nem mentél??-kérdeztem miközben mosogattam
-Mert nem lenne kit felkeltenem mert ő már ébren van.-mondta majd elkezdett segíteni én meg lazán elpirultam ^.^
-De a nővé..-kezdtem el mondani de NiNeul közbevágott
-Én megyek és felkeltem SooYeont.-mondta NiNeul majd felment
-Héjj YeonYeon ,kelj fel.Reggel van.-keltegette Karam-Héjj nem is reagál,na jó akkor ha ezt mondom talán.....Szeretlen Shin YeonYeon.-mondta Karam
-Hmm..olyan mintha..Kara..-kezdtel mondani és mikor kinyitota a szemét hirtelen sikított egyet
Ekkor Karam hirtelen szomorú képet vágott mert azt hitte hogy ezért sikított amit mondott neki,arra gondolt hogy YeonYeon frászt kapott.
-Mi a baj Karam??-kérdezte
-Csak..csak a reakciód.-felelte lehajtott fejjel
-Te azt komolyan mondtad??-kérdezte YeonYeon
-Igen.-felelte ekkor YeonYeon felemelte Karam fejét és megcsókolta >.< <3
-Én is szeretlek -felelte elpirulva ekkor Karam már mosolygott
-Na szerintem induljunk lefele.-mondta Karam majd a hátára kapta a lányt és elindultak
-Na mit csinálsz??-kérdezte YeonYeon
-Hát leviszlek és nincs vita.Nem akarom hogy a lábadat eröltesd.-mondta Karam
-Na ti lerétetek,és a többiek??-kérdezte SooYeon mivel már ő is lejött
-Hát gondolom még fennt.-felelte Karam ekkor YeonYeon megpuszilta
-Omm ez meg mi volt??-kérdeztem egy sunyi kis mosollyal
-Hát ez..az...aminek látszik.-mondta YeonYeon boldog fejjel
-YeonYeon tudod hogy most milyen az arcod??-kérdeztem
-Ööö..nem-felelte
-Mint egy jóllakott kis ovisé-mondtam nevetve XD
Közben Yoseob bemegy MinRinhez
-Ááá Yoseob!!-kiáltott fel MinRin nagyranyílt szemekkel
-Ááá igen én!-felelte nevetve
-Te hoyhogy??-kérdezte
-Hát jöttem hozzád-felelte
-MI tényleg!!??-kiáltotta MinRin majd ráugrott Yoseobra
-Ááá MinRin!!-kiáltott fel Yoseob majd mindketten eldőltek.MinRin jobban járt mivel ős került felülre ^^
-Sze..szer..szeret..Szeretlek!-mondta MinRin majd megcsókolta Yoseobot így tök simán az meg csak nézett de elmosolyodott
-Hát akkor kedves szerelmem,mi lenne ha felkelnénk a földröl...Héj te miért könnyezel??-kérdezte Yoseob
-Ááá semmi különös..csak fáj a lábam mert tegnap ráesett egy cserép és feldagadt.-felelte majd letörölte a könnyeit
-Óóó értem,akk gyere majd én leviszlek.-mondta majd felkapta és a kezében vitte le.
Közben Seunghyun ébresztgeti HaRát
-Hahó HaRa!Ébresztő,reggel van!Kész a reggeli.Mi nem kelsz fel??Na jó!-mondta Seunghyun majd lehúzta a takarót róla és elkezdte csikizni amire persze már HaRa reagált sőt egyenesen kiugrott az ágyból és nekiesett Seunghyunnak.
-Szia!Hagyj aludni akarok.-mondta kómásan majd visszamászott az ágyára és magára húzta a takarót.
-Na de ijet.-mondta Seunghyun majd megint lerántotta a takarót róla és próbálta leráncigálni az ágyról ami sikerült is,HaRa közben a takaróját szorongatta.
-Hagyjál buci!!-kiáltott oda neki HaRa
-Mi??Buci??Tetszik ez a név.-mondta Seunghyun majd megállt egy pillanatra de utána tovább ment.Csak húzta-húzta a földön/takaróján HaRát.Mikor a lépcsőhöz értek ott megtorpant.
-Na itt meg mi legyen??HaRa??-kérdezte
-Hagyj itt hadd aludjak.Buci te meg menj.-mondta kómásan >.<
Na valahogy lekászálódtak a lépcsőn,de HaRa kezében még mindig ott volt aza nyavajás takaró >< -.-'
-Nii-chan kelj fel hamar,gyere menjünk reggelizni.-mondta Donghae Nii-channak
Nii-chan csak integetett neki közben medig lepetten nézett rá(-Jajj de helyes,omm ha jól emlékszem ő is a aulinkba jár,mert már többször láttam de vajon mit keres itt??És honnan tudja a nevem,azt hittem hogy nem is tud a létezésemről-gondolgta magában Nii-chan)
-Gondolom most arra gondolsz,hogy hogyhogy itt vagyok,meg hogy én honnan tudom a neved meg ilyenek.Hát a srácokkal hallottuk hogy mi történt veletek és aggódtunk miattatok és hát jöttem téged ébreszteni hiszen csipkerózsika sem aludhat örökké.-mondta mosolyogva és Nii-chan meg pirulva bólógatott ^.^ (-Na ez biztos gondolatovasó.-mondta magában Nii-chan)Majd ők is elindultak lefele.
-Na hogy végre mindenki méltóztatott lejönni akko nyomás az asztal-parancsoltam mindenkire
-Kaja!!!-kiáltozott HaRa >.< majd gyors odarohant az asztalhoz és elkezdett enni
-Na ezt meg mi lelte??Az előbb még olyan volt mint egy lusta hulla.-mondta Seunghyun o.O
-Hát ez a kaja hatása.-mondta nevetve SooYeon
-Na de akkor reggelizzünk.-mondta NiNeul majd mindenki helyet foglalt.
-Ma arra gondoltunk a srácokkal hogy elmehetnénk valahova de észrevettük hogy ez most veletek enyhén lenne nehézkes ezért itt leszünk veletek.-mondta Karam
-Ja,jó hogy ezt így közlöd.Nem mintha nekem lenne beleszólásom mint lakónak és tulajdonodnak,de igazad van.Maradjatok nyugodtan.-mondtam -.-" :)
-Héjj SungTae ne legyél ilyen..Na akkor kedves..maradhatunk??-kérdezte édes pofival Yesung aminek nem tudtam nemet mondanki ^.^

-Igen maradhattok.-feleltem
-Óóó de éde vagy!-kiáltotta Yesung és megölelt én meg csak néztem és azt hiszem elpirultam
Egész nap a fiúkat ugráltattuk szóval végre nem nekem kellet.Őszintém mondom jó érzés volt őket csesztetni meg ugráltatni (Muhhahahaha XD) De nagyon aranyosak volta hogy mindent megtettek nekünk.Sőt én meg Nii-chan még Yesung és Donghae frizuráját is megcsináltuk>.<
Hát nem édesek ezzel a frizurával ^.^
Ebédre pizzát rendeltünk.
Omm hát isteni volt.Megis ettük az egészet.Vacsira meg a fiúk csináltak valami finomságot nekünk és este meg filmet néztünk és rágcsáltunk....de hát majd a balszerencse megtalál minket.....o.O -.-"

2011. december 14., szerda

12.rész Szerencsések vagyunk!!Vagy nem is?? o.O

Aznap alig tudtunk aludni a kórházban.Féltünk és ezért összetoltuk az ágyakat és úgy aludtunk együtt és az vlt a legdurvább hogy Karam is.Végül is nehezen de elaludtunk ,reggel viszot arra ébredtünk hogy felettük lesett a lámpa de szerencsére ahova esett ott pont nem volt senki.Na ez aztán a jó ébresztés...
-Ááá jó reggelt vagyis nem ez nem az!-mondtam majd gyorsan kipattantam az ágyból és felöltöztem
-Hát ez nem igaz!!!Ilyen nem lehet ugye??-kérdezte MinRin
Válszoltunk és szegény Nii-chanunk meg csak bólogatott mivel nem tud beszélni egy darabig.
-Óóó édesem!!-mondtuk egyszerre a csajokkal majd megöleltük Nii-chant eki ekkor elkzedett mutogatni HaRára.
-Ömm mit akarsz mondani??Mi van vele??-kérdezte YeonYeon
-Gondolom hogy azt kérdezni hogy ő hogy van!Igaz??-mondta SooYeon majd erre Nii-chan bólintott egyet.
-Ja igen tényleg.Tehogy vagy??Hogy van a pici bucid??-kérdeztem
-Hát fáj meg zsibbad de más nem-felelte
-És nem szédülsz vagy valami ilyesmi nincsen??-kérdezte aggodalmas fejjel NiNeul
-Nem az nincs.-felelte
-Na akkor az még jó már ha mondható-e jónak-vágta rá YeonYeon
(-Ááá ez nem ér miért pont velem és miért pont most mikor verseny van.Ez nem ér ez csalás.Na jó ezt kimondtam volna NiNeul vagy valamelyik biztos rávágta volna hogy mi ebben a csalás talán a bútorok csalnak vagy mi.Ááá túl nagy a fantáziám a többieknek meg túl kicsi-gondolta magában Nii-chan)
-És te YeonYeon hogy vagy??Mi van a lábaddal??-kérdezte Karam
-Hát fály és nem tudok rá állni,de hát ezért adták a mankót.-felelte
-Na csajok és Karam ideje lenne elindulnunk.-mondta SooYeon
-Igazad van menjünk.-mondta MinRin majd elindultunk
-Óóó YeonYeon vár majd én segítek!Támaszkodj rám-mondta Karam majd úgy is lett.Mi a csajokkal végig őket bámultuk de persze megbróbáltuk feltűnés nélkül ami hát nem nagyon ment,bár ők beszélgettek és így valószínű hogy nem vették észre a dolgot.De ahogy elnéztük őket nagyon jól elvoltak ketten.MinRin hívta az apukáját hogy jöjjön értünk és mág szerencse hogy kis mikrobuszuk van így elfértünk mindannyian.
-Szerintem mindenki jöjjön hozzánk.Nálunk van elég hely és ott elférünk és együtt lehetünk meg segítünk egymásnak meg ilyenek.-mondtam
-Igen,tényleg gyetek hozzánk és akk majd SungTaet is ugráltathatjuk-mondta nevetve SooYeon de én meg adtam neki egy tockost mire ő ennyit mond-Én vagyok az idősebb szóval tudod kinek kell szótfogadni és nézd meg kivel kezdesz ki.
-Jujj itt bunyó lesz-mondta mosolyogva Karam miközben rám és SooYeonra mutogatott
-Na de akkor benne vagytok??MinRin és YeonYeon??-kérdezte NiNeul
-Nekem jó.-felelte YeonYeon
-Egy pillanat megkérdem apumat!...Apu ott aludhatok a csajoknál??-kérdezte MinRin
-Hát nem is tudom...jó legyen ott aludhatsz.-felelte az apuja
Majd lassacskán megérkeztünk.MinRin apuja és Karam segített bevinni YeonYeont.
Egész nap csak tv-t néztünk meg ettünk,nem is csináltunk már meg eleve HaRa,YeonYeon és Nii-vhan hát ja ők rossz passzban voltak így most kivételes alkalommal szívesen ugrottam a szavukra.Este hamar elaludtunk.Másnap nem sokan mentünk suliba csak én,NiNeul,MinRin és SooYeon.Elindultunk.
-Ááá kár hogy nincsenek itt a többiek.Olyan unalmas hogy nem tudok beszélgetni az órán Nii-channal.NiNeul te meg alig válszolsz ez nem ér!Miért csinálod ezt.-mondtam halkan NiNeulnak majd megbökdöstem a hátát mire ő hátra fordult.
-Igen tudom kár hogy nincs.De attól még nem leszek a levelező partnered órán én figyelni szoktam,nyugi majd szünetbe is tudz beszélgetni.-mondta NiNeul majd ekkor hirtelen
-Hölgyek hölygek!Ezt nem lesz így jó...(egy kis hatásszünet)...Most azzonal mars az igazgatóiba.-üvöltött ránk a boszi(tanárnő)
Na mi nem is ellenkeztünk vele mivel tudtuk hogy ezzel csak rosszab helyzetbe lennénk.
-Ááá hogy utálom ezt a nőt.Ez még a beszélgetésért is az igazgatóiba küld minket holott másik tanár meg csak ránkszól vagy valami hasonló.-kezdtem el hisztizni a folyosón
-Én is tudom milyen ,nyugi de te beszéltél én meg csak  válaszoltam.-mondta NiNeul
-Szóval azt mondod hohy az én hibám??-kérdeztem vissza
-Igen,miért nem??-kérdezte
-Ja de végül is.-mondtam majd elkezdtünk neveni és hülyülni míg oda nem értünk.Bekopodtunk és bementünk.
-Jó napot.-köszöntünk
-Jó napot, miért küldék önöket??-kérdezte mi meg elmondtuk-Áh értem de nem is baj hpogy feljöttek mivel pár ember áthelyezek a maguk osztályából a B-sekhez mivel ott kevesebben vannak meguk meg többen és maguk NiNeul és SungTae maguk is átkerülnek.-mondta mi meg csak néztünk egy nagyot.
-Mi??És..és még kik??-kérdezte NiNeul
-Maguk,Nii-chan,BoYoung,HeeGi,HaRa.....(még kb 3 ember)-mondta az igazgató
-Mi?,Nem már HeeGis és BoYoun??Ők miért??-kiáltottam mire NiNeul oldalba vágott
-Netán van valami probléma??-kérdezte az igazgató
-Nem ,nincs.-mondtuk
-Akkor elmehetnek.-mondta mi meg elmentünk de kövi órán már a B-be kellet mennünk azokkal az emberekkel...-.-'
Mikor bementünk tökre elkezdtünk örülni hiszen abba az osztályba jár MinRin is meg YeonYeon is csak ő most ugye nincsen itt.Én hirtelen megijedtem de mondjuk nagyon örültem is mikor megláttam hogy Yesung abba az osztályba jár amibe én meg a többiek is fognak.Ez volt az utolsó óra amire mi bementünk és ez oszt.főnöki volt ezért itt mutatkoztunk be és mikor leültünk az ürese helyekre akkor
-Na itt lenne akkor még egy új osztálytársatok,bánjatok vele rendesen.-mondta az osztfő mi meg meglepetten néztük hogy az Karam volt.
-Nézd már az Karam-súgta oda MinRin( mellé ültünk le vagyis a közelébe/köré)
-Na ha ezt YeonYeon megtudja ugrálni fog örömében,vagyis huppszika nem is tud mert még állni sem tud nem hogy ugrálni.-feleltem halkan
Kicsengettek mi meg SooYeont vártuk mivel neki volt még egy órája és megígértük neki hogy együtt megyünk.Unatkoztunk ezért én,MinRin és NiNeul bementünk a fiúkhoz edzésre és néztük őket
-Ááá ott van Yoseob.-mondta nekünk izgatottan MinRin miközben a srácra mutogatott
-Ő ki?-kérdezte NiNeul
-Ő is az osztályba van és nagyon helyes meg menő aa lányok körében és hát ja....-mondta MinRin elpirulva
-Héjj és Yesung meg Karam is ott van-kiáltottam mire a lányok befogták a szám mivel ez egy kicsit hangos volt
-Te honnan ismered Yesungot??-kérdezte lepett fejjel MinRin
-Ááá hoszzú,majd hazafele elmesélem.-mondtam majd ekkor..
-Ááá lányok siessünk mert mindjárt kijön SooYeon és ha nem talál..-mondta NiNeul de nem tudta befejezni mert ekkor mi hirtelen felpattantunk és elkezdtünk rohanni
-Na itt vagytok??Azt hittem hogy már elmentetek és elfelejtettetek.-mondta nekünk SooYeon mosolyogva
-Dehogyis!!-mondtuk egyszerre majd elindultunk haza.Hazafele beszélgettünk de hát egy kis baj történt.Nekünk jött egykutya ami megharapta SooYeon kezért és egy kis cafatot ki is tépett belőle.Aztán mikor mentünk a kórházba hogy ellássák a kezét lefröcskölt egy autó.Bennt elláták a sebét,bekötözték és kapott oltást is meg stb.Majd hívtunk egy taxit és hazamentünk.Mikor nyitottam az ajtót az erkélyről valahogy lesette gy cserép és MinRin lábára esett ami bedagadt és bekékült neki.Beborogadtuk majd a lányoknak elmeséltük hogy mi volt a suliban.

2011. december 7., szerda

11.rész Bennt a kórzázban!Hogy mik vannak!!o.O

Még aznap a kórházban.Akkor szerncsénk volt hiszen nem kellett többet a színpadra mennünk mivel vége lett,és majd csak 1 hét múlva lesz a következő forduló.De mi akkor se nyugodtun meg.Én,Nii-chan,NiNeul,HaRa,MinRin,SooYeon és Karam mentünk és voltunk ott YeonYeonnal.Míg YeonYeont vizsgálták,addig mi idekint izgultunk.Én azon voltam meglepődve hogy Karam is mennyire ideg volt pedig nem is ismeri YeonYeont.(Jó csak most mikor behozte na de az, na jó...)
-Áááá én nem bírom már!Mikor jönnek már ki!-kiáltottam
-SungTae ne hangoskodj!Gondolkozz,szerinted hol vagyunk?!-szólt rám SooYeon majd ekkor befogtam.
Hogy nyugtassam magam elkezdtem fel alá járkálni az ajtó előtt.
-Olyan sok ideje vannak már bent-nyugtalankodott Karam
-De te nem is ismered!-kiáltott rá könnyes szemmel Nii-chan
-Nii-chan!Fejezd be!Ne hisztizz és ez nagyon nem volt szép!-szólt rá NiNeul
-Tudom,hogy nem ismerem de akkor is aggódok érte.Erős lehet ha ezt így ilyen lábbal megtette értetek.Nagyon jó barátnőtök van-felelte mi meg csak nagy szemekkel néztünk rá.
-Áááá ez nem jó!Elegem van.Jöjjön már ki,menjünk haza.-borult sírva a nyakamba MinRin.
-Jajj!Nyugi nyugi ne sírj.Nem lesz semmi baj-nyugtatgattam
-De mi lesz ha nem tom nem táncolhat soha-felelte MinRin nagy krokodil könnyekkel de őt látva én is és a többiek is elkezdtünk könnyezni.
-Ilyenre ne is gondolj!És ti se!-kiáltott ránk HaRa majd folytatta-Én elmegyek hozok mindenkinek forró csokit,az talán lenyugtat titeket.
Elindult lefele a lépcsőn futva,könnyes szemmel és sajnos pont ez volt a baj.Mi csak egy nagy csattanásra/puffanásra lettünk figyelmesek.Ekkor gyorsan odarohantunk a lépcsőhöz és láttuk hogy HaRa ott fekszik lent a lépcső aljánál a földön.Gyorsan lerohantunk hozzá és Karamost pedig elküldök egy orvosért.
-HaRa!HaRa!Hallasz kelj fel!!-kiáltottuk
SooYeon ölében feküdt.Egyszercsak veszi ki a kezét HaRa feje alól mikor látja hogy véres a keze és HaRa feje.Az orvos ekkor ést oda és bevitték megvizsgálni.Én és SooYeon mntünk be vele mivel mi az unokatesójai vagyunk.Nem sokkal késöbb felébredt.Az orvos mondta hogy egy kis helyen megrepedt a feje és agyrázkódása van.Elkezdtem sírni de a nóvérkém vigasztalt.Éppen beszéltünk az orvossal mikor egy nagy sikításra lettünk figyelmesek.Rögtön kirohantunk és láttuk hogy Nii-chan ott liheg.Kérdeztük mi baja de nem tudod megszólalni,semmi se jött ki a torkán.
-Mi a baj??-kérdezte YeonYeon
-Hát vett forró csokit és hát nagyon forró volt és ő egyszere húzta le és ráadásul a kis pálcika ami a keveréséhez van nem tudom felsértette a torkát.-felelte aggodalmas fejjel NiNeul.Így hát őt is bevitték vizsgálatra.Egyszercsak jön ki az a három orvos aki a csajokat vizsgálta és mondják hogy YeonYeon 1 hónapig nem táncolhat és tesizhet vagy efféle megeröltető munkát nem végezhet,HaRa két hétig ne tesizzen,táncoljon és ne is menjen pár napig suliba a fejsérülése miatt,Nii-chan hát ő meg nem énekelhet két és fél hétig,meg eleve most pár napig még beszélni se fog tudni.Azt is mondták hogy már bennttartják őket és ha akarunk velük maradhatunk.Így is tettünk.Egy olyan szobát kaptunk ahol együtt lehetünk,de hogy ott mik voltak.Plazma tv,videójáték meg plüssök meg ilyen cuccok.Mi meg egy nagyot néztünk ezeken.
-Hát ez meg micsoda??-kérdezte MinRin
-Luxus gyerekszoba!-mondtam nevetve
-Mondjuk mondasz valamit-felelte Karam
-Te hogy hogy itt mardtál és most is??-kérdezte YeonYeon Karamtól
-Én csak aggódtam-felelte
-Ja,értem.
MinRint majdnem fejbetalálta a nagy széltől kinyíló ablak de szerencsére leszakadt a szék alatta és csak így a popóját ütötte meg.
-Áááú ez fájt.-kiáltotta MinRin
-Ez a nap valami szörnyű-mondta HaRa majd ezután mondtam:
-Hát gyerekek ez nekem nagyon nem tetszik.En nem történhet meg velünk.Ilyen nem létezik ez nagyon fura.Öszintén megmondom én félek mert ez......

2011. november 29., kedd

10.rész A válogatás napja.

-Én nagyon izgulok,hiszen ma lesz a verseny.-mondta NiNeul
-Hát nem csak te,én is nagyon-mondtam
-Én nem izgulok csak félek hogy mi lesz a táccal YeonYeon nélkül,hizs még csak pár napja történt a balesete és ez így nem lesz jó.-fejét csóválva mondta SooYeon.
-Én eldöntöttem!!-kiáltott fel YeonYeon
-Na és mit??-kérdezte HaRa
-És is jövök és táncolni fogok!Ezt már eldöntöttem és semmi ellenvetést nem akarok hallani-mondta határozottan.
-Na ez nem fog megtörténni!Ha táncolsz csak rosszabb lesz a lábad és nem fog gyógyulni!-mondta határozottan Nii-chan ami tőle ez furán hangzott hiszen ő nem szokott ilyen komlyan viselkedni.
-Igen,Nii-channak igaza van-mondta MinRin
-Én már eldöntöttem és kész!-felelte határozottan YeonYeon
Egy darabig még vitáztunk,de lassacskán elkellet indulnunk mert nem sok időnk maradt a kezdésig.Nem tudtuk lebeszélni YeonYeon így ő is jött.Odaértnük majd gyorsan átöltöztünk.
-Na már csak egy dolog van hátra!-mondtam
-És mi??-kérdezte MinRin
-Hát a név!-felelte NiNeul-De mi legyen az??
-Bingo!!-kiáltott fel Nii-chan
-Na ,máris van ötleted?És mi az??-kérdezte HaRa
-Mondom hogy Bingo!!-mondta Nii-chan ugrándozva.
-Azt értjük,hogy kitaláltál egy nevet,vágjuk hogy eszedbe jutott egy!De miaz??-kérdeztem izgatottan.
-Hányszor mondjam el hogy a nevünk legy az hogy Bingo!!?-mondta Nii-chan már egy kicsit ideges fejjel
-Ja hogy Bingo legyen!-mondta NiNeul
-Na végre rájöttetek.-mondta nevetve.
Elmentünk majd leadtuk a nevünket mivel csak mi voltunk vissza mert mindenkinek már meg volt de így már nekünk is.Ekkor szóltak hogy minden csapat/személy fáradjon a színpadra mert köszönteni szeretnének minket.Mindenki kiment!A zsűri már ott várt mindenkit.
-Aki köszönteni fog titeket az nem más mint Moon Yoora!-kiáltotta az igazgató.Ekkor mindenki elkezdett sikítani.
-Üdvözöllek titeket.Nagy megtiszteltetés számomra hogy én is itt ülhetek a zsűri között.Látom hogy ti mind nagyjából olyan idősek vagytok mint én ,aminek örülök.Sok szerencsét szeretnék kívánni és ha valamelyik zsűri szeretne most még mondani valamit az gyorsan tegye mert akkor kezdenénk-mondta Yoora aki mindenkit elkápráztatott szépségével és kedvességével.
-Én csak annyit szeretnék mondani hogy sok szerencsét és győzzőn a jobbik.És akkor most kedhetjük.-mondta Soohwa majd leült.-Bezzeg Yoorat így előre bejelentik,na chh.-mondta magában Soohwa

 
Yoora mikor köszöntött minket.

A verseny elkezdődött.Ngayjából egy olyan 20 versenyző indult velünk együtt és itt a válogaton 10 csapat jutott tovább.Köztük mi is.De ez történt még előtte.
-Ó nézd HeeGi kik vannak itt!-kiáltott fel kacagva Boyoung.
-Ó ezt nem kellett volna mondanod,most felfordult a gyomrom mivel rájuk néztem.-mondta HeeGi.-És nézd már ezek egyre többen lesznek.
-Hát tudod hogy a kis élősködők mennyire szaporák.-mondta Boyoung.
-Na páá lúzerek!-mondta egyszerre HeeGi és Boyoung majd elmentek.
-Na de jó ezek is itt vannak-mondtam
-Más nem is hiányzott csak ez a két hárpia.-felelte NiNeul
-Na majd ha megint beszólnak én majd elrendezem őket.-mondta SooYeon.-Na de menjünk  az öltözőnkbe mert hamarosan mi következünk.
Be is mentünk.De amint beléptünk gey fura csaj ugrott oda hozzánk bentről az öltözőnkből.
-Jaj bocsánat úgytűnik eltévesztettük az ajtót.-mondta MinRin
-Dehogy is hisz ezen szerepel a nevünk.-mondta YeonYeon majd bementünk az ajtón.
-Azt hittem hogy már nem is jöttök.Jaj de udvariatlan vagyok.Az én nevem Kwon MinMi és ameddig versenyben vagytok én vagyok nektek a stylistotok.-mondta MinMi
-Üdv-mondtuk egyszerre.

Ő itt a stylistunk MinMi

Telt az ídő majd minekt szólítottak a színpadra.Fel is mentünk.A zsűri 4 tagból állt.Yoora,Soohwa,az igazgató egy rokona egy srác,aki olyan idős mint mi és a neve Yoseob,és meg egy idősebb csávó akit nem ismertünk.A fellépésünk alatt MinRin végig Yoseobot bámülta de úgy tűnt hogy a srác sem akarta levenni róla a szemét.Húúú itt lesz valami.Tovább jutottunk.De amint lementünk a színpadról YeonYeon sírva össeesett a lába miatt.Én gyórsan segítséget kértem egy sráctól akit megláttam.A srác neve Karam,ő segített bevinni YeonYeon a kórházba.......

2011. november 23., szerda

9.rész A kutyusos srác!És hová lett a szenyóm??o.O

Még aznap hazavitt minket DooNa anyukája.Megkértük hogy hozzánk hozza őt és mi akkor tudunk neki segíteni,mert az ő szülei mindig csak későn érnek haza.Sooyeon szobáját kapta meg,Sooyeon pedig átjött Nii-chan meg az én szobámba így hárman aludtunk ott.
-Na akkor itt is volnánk-mondta HaRa
-Köszi lányok,imádlak titeket.-felelte YeonYeon és megölelt minket
-Jajj csajok most kapcsolok a többiek nem is tdják hogy mi történet!!-kiáltottam fel
-Vajon mit fognak majd szólni??-kérdezte HaRa
-Nem tudom-feleltem neki majd nyitottam az ajtót
Bementünk.Mikor belétünk Nii-chan kiáltott a konyhából nekünk hogy végre megjöttünk.Mikor kijött a többiekkel együtt meglepetten néztek ránk,majd rögtönk kérdezgetni kezdte.
-Mi történt??-kérdezte NiNeul
-Nah mi van itt??-kiáltotta SooYeon
-Nővérkém lécci halkabban!-mondtam
-Jó,bocsika-válaszolta
-Na meséljetek!-mondta Nii-chan.El is mondtunk minden egyes részletet
-Oh hát ez most nagyon nem jön jól-mondta NiNeul
-Tudjuk de ezt most hagyjuk!A doki azt mondta hogy ezen a héten ne menjen suliba ,mert pihentetnie kel a lábát-mondtam
-És MinRin tudja már??-kérdezte Nii-chan
-Jujj ő ki si ment a fejemből-kiáltott fel YeonYeon-Fel is hívom gyorsan!
Telefonban:
-Igen,szia YeonYeon mi az??-kérdezte MinRin
-Hát az röviden az történt hogy......-mesélte el YeonYeon de röviden és tömören.
-Na na ne már!!Óóó drágaságom,szegénykém!!Azonnal ott vagyok és majd akkor részletesen elmondasz mindent.-mondta MinRin a telefonban.
-Dehogy is !!Ne gyere hiszen már 22:48 van holanp meg suli lesz és ott majd a többiek elmondanak mindent-mondta
-Jólvan-felelte majd ásított egy nagyot
-Na leteszem!Szia és jóéjszakát!-köszönt el YeonYeon
-Szia,köszi és neked is!-mondta MinRin
-Na lányok szerintem menjünk eludni-mondtam
-Rendben-felelték
Másnap reggel elmentünk a suliba.Őszintén meg mondom én nem nagyon figyeltem oda az órákon és ahogy végignéztem a többieket ők sem.Ráadásul BoYoung és HeeGi is rendesen kiakasztott minket.Balszerencséjükre nem voltnuk valami vicces kedvünkben így fogtuk magunkat a takarítóktól kértünk egy vödrött és engedtünk bele hideg vizet.Na gondolom tudjátok hogy kik kapták meg.Ez van,ők keresték a bajt.Majd szünetbem beszéltünk MinRinnel és mindent elmondtunk neki.Vége lett a sulinak és hazamentünk.
-Héjj SungTae!!-kiáltott len nekem NiNeul a szobából.Én lent voltam a konyhába és szenyót csináltam magamnak.
-Miaz??-szóltam vissza.
-Gyere fel mert nem akarok ordíbálni!-mondta
-Gyere le te,úgyis te akarsz mondani valamit!!-mondtam neki
-Jólvan-felelte majd nagy keservesen lejött
-Na miról van szó??-kérdeztem közben pedig csináktam a kaját magamnak
-Légyszives menj el a gyógyszerekért és a kenőcsért ami kell YeonYeonnak meg akkor már vásárolj be.Oksika?-mondta nekem ilyen jópofit vágva közben.
-És miért én??Miértnem a többiek??-kérdeztem de enyhén fura grimaszokkal
-Hát ők már mondték hogy nem és szavaztunk hogy ki menjen és hát mindenki azt a nevet mondt hogy SungTae azaz te.Na akkor indul és siess!!-mondta nekem
-Ja ti kis cselszövők.Igenis kaptány értettem-mondtam neki majd kidugtam a nyelvem
Először a gyógyszertárba mentem el,utána pedig elmentem bevásárolni valami kaja féléket otthonra.Nagyon sok mindent vettem,így tele volt a kezem.A sok szatyrot alig bírtam el.Ráadás képpen mikor kiléptem a bolt ajtaján akkor hirtelen..
-Ááá,ne elesek-nagy puff és már a földön is voltam.Egy kutyus ugrott nekem igaz kicsi kutya volt az de mégis kibillentett az egyensújomból.A kutyus elkezdett nyalogatni.-Héjj kutyuli nyugi,ne nyalogass te kis cukika-mondtam de még mindig a földön voltam.
-Héj Minnie nem szabd ilyent csinálni!Szállj le arról a lányról-mondta egy srác
A kutyuli akit Minnienek hínak rögtön leszállt rólam.
-Milyen kis okos szótfogadó kutya-gondoltam magamban
-Héj jól vagy??-kérdezte a srác
-Igen jól köszi!-feleltem! Majd a srác legugolt és bemutatkotott.
-Az én nevem Yesung és ö itt a kutyusom Minnie.És téged hogy hívnak??-kérdezte
-Az én nevem SungTae, Kwon SungTae-feleltem

 
Yesung és a kutyulija Minnie mikor legugolt mellém.

-Sajnálom hogy fellökött téged.Nem szokot ilyesmit csinálni,most nem tudom mi történt vele-mondta Yesung
-Ááá semmi baj!-mondtam majd felsegített a földről
-Segítek összeszedni!-mondta
-Ööö mit??-kérdeztem fura fejjel
-A szatyrokat.Szerintem te nagyon beverhetted a fejedet-mondta majd a kezét a fejemre tette hogy megnézze van-e rajta pukli.-Okés nincs semmi.
-Izé öö köszönöm szépen-feletem elpirulva.
-Áhh semmiség az egész.-mondta
-Én akkor megyek is-mondtam
-Várj segítek cipekedni,látom nagyon nehezek-mondta Yesunk majd pár szatyrott kivett e kezemből-Na akkor induljunk-mondta
-Köszönöm-feleltem
Elindultunk.Lassacskán de odaértünk a házunkhoz.Ott elköszöntünk egymástól és én bementem ő meg el Minnievel.
-Megjöttem-kiáltottam hangosan
-Na végrehogy itt vagy-mondta SooYeon
-Tessék itt vannak a dolgok!!-mondtam majd lepasszoltam a szatyrokat SooYeonnak,NiNeulnak és Nii-channak mivel ők voltak lennt.
-Kösszike mi is szeretünk.-mondta Nii-chan
-Most mi van??-kérdeztem
-Hát csak így lazán hozzánk végtada szatyrokat!-mondta NiNeul
-Ooo bocsika-feleltem majd kidugtam a nyelvemet
-Ááá és most nézem miért ilyen piros az arcod és hallottam valami kis sutyorgást az ajtó előtt.Na miről is van szó??-mondta SooYeon gyanakvó hanggal.
Én meg gyorsan hogy kikerüljem a témát ,eltereltem a szót.
-Nah én megyek és megeszem a szenyómat-mondtam majd bementem a konyhába.Akarok nyúlni de látom hogy üres a tányér-Na ki volt eeeeeeeez???????-kiáltottam fel hangosan
-Ömm,na mi felmegyünk-mondta Nii-chan és gyorsan felrohantak a lépcsőn.
-Ti kis....végeteeeeek!!-kiáltottam majd utánuk rohantam.Fogtam egy nagy párnát és elkezdtem őket ütni vele.Ennek a vége egy nagy párnacsata lett.

2011. november 22., kedd

8.rész Kis baleset ,de pont a legrosszabbkor

Pár hét telet el azóta amióta először találkoztam JinRinnel, de sajnos azóta sem láttam.De nem állt meg az élet,sőt inkább egyre gyorsabban haladt de itt hirtelen lelassult.A verseny első forulójáig csak 3 napunk maradt.Ma van kedd és 3 nap múlva pénteken lesz.
Ma a termünkben.
-Áhh lányok én annyira elfáradtam!-ásított egy nagyot Nii-chan
-Hát ezzel én is így vagyok-mondta NiNeul
-Kivételesen én is!Pedig olyan ritkán van.-felelte MinRin
-Hát akkor szerintem fejezzük be mára.-mondta SooYeon
-Benne vagyok!És ti??-kérdezte tőlünk Nii-chan aki már majdnem elaludt miközben beszélt velünk.
-Szerintem is befejezhetjük már!A tánc szinte már tökéletes.-válaszolta MinRin
Én és HaRa félrehívtuk YeonYeont hogy segítsen nekünk mivel néhány lépéssel levagyunk maradva a többiektől.Azért gondoltunk rá mivel ő eddig még nem mondta azt hogy fáradt és a többiek meg igen.
-YeonYeon kérhetünk HaRával valamit??-kérdeztem
-Hát persze-felelte
-Te fáradt vagy vagy van még erőd egy kis próbához??-kérdezte HaRa
-Felőlem,nekem jó,jöhet!-válaszolta nekünk-De amúgy minek??-tette hozzá
-Hát mivel van egy-két lépés ami nem megy nekünk és szeretnén ha segítenél mert nem akarunk lemaradni a többiekzől-mondtam neki ilyne kiskutya pofival ^.^
-Oké én benne vagyok.-mosolygott YeonYeon
-Köszönjük,imádunk  <3-mondtuk egyszerre
-Szivesen és én is <3 -felelte
-Na lányok már csak rátok várunk,jöttök??-kiáltott oda az ajtóból SooYeon
-Mi még maradunk és gyakorlounk egy kicsit-válaszolta HaRa
-Oké, ha ezt akarjátok-mondta NiNeul
-De mi minden esetre mentünk!Pusszika <3-mondta Nii-chan
-Sziasztok-köszöntek el egyszerre tőlünk
-Hello-köszöntünk el mi is.
-Na akkor kezdjük is-mondtam
Nagyjából olyan 6 perc telt el mikor hirtelen....
 -HaRa vigyázz!!!!-kiáltottam mert megbotlottam YeonYeon táskájában és HaRa felé kezdtem esni,sajnos neki estem
-Ááááúú!!-kiáltotta HaRa
-Jújj vigyázz!!Ott a szekrény!!-kiáltottam fel hangosan de ekkor már a földön feküdtem mivel elestem.Sajnos HaRa nekiesett a szekrénynek ami rádől YeonYeon és elesett.
-Jújj,YeonYeon!!Hallasz??-kiáltotta HaRa
-Mindjárt leszedjük a szekrényt,csak nyugi!!-mondtam neki remegő hangon.
5 percbe tell mire leszedtük róla a szekrényt.Mikor végre leszedtük YeonYeon felakart kellni de nem tudott.Nagyon megijedtünk.Mivel nem tudott lábraállni ezért odakuszott a falhoz és összekuporordott.


 
YeonYeon összekuporodva a falnál,fájós lábal és kézzel <3


-YeonYeon mi a baj??-kérdeztem
-Ne..nem tudok felállni!-mondta sírva nekünk.
-Júj akkor hívjunk orvost vagy valami!De nekem nincs pénz a telómon!És nektek??-kérdezte HaRa
-Nekem sincs-válaszoltam
-És nekem sem-felelte zokogva YeonYeon
Ültünk egy darabig azon gondolkozva hogy mit tegyünk és közben hideg borogatást tettünk a lábára és a kezére.

 
HaRa szomorúan gondolkozik és magát gyötri a balesett miatt.

-Ez az egész az én hibám!!-kiáltott fel HaRa
-Ez nem igaz mivel én estem neked,ez nem a te hibád-mondtam
-De..de..de akkor is a..-folytata volna HaRa de közbevágtam
-Nem a te hibád és kész!!-mondtam de már könnyezve az aggodalomtól
-Lányok légyszi ezt fejezzétek be!!Nme ti tehettek róla, ez csak baleset volt és kész!-mondta YeonYeon könnyes szemmel.
-Akkor nincs mit tenni nekünk kell elvinni!-mondtam majd fekeltem a földről.
-De nem fogtok majd elbírni-felelte
-De majd kapaszkodsz belénk.-mondta neki HaRa
Lassan de elindultunk.Egyszer majdnem összestünk mikor valami ismerős hangot hallottunk meg hogy szól nekünk.Odafordultunk.DooNa volt az az egyik osztálytársunk.Nagyon aranyos és kedves csak egy kicsit ügyetlen de szeretnivaló lány.Az egyik kis kávézó ajtajából kiáltott nekünk,az ő anyukájának a kávézójából.


 
DooNa a kávézóban.

-Héj lányok!!Mi történt YeonYeonnal???-kérdezte DooNa
-Hát az történt hogy......-mondtam majd elmeséltem az egészet.
-Áhá akkor értem,hát ez így nagyon nem jó.-felelte DooNa
-Héjj most kapcsolok!DooNa ez a ti kávézótok igaz??-kérdezte HaRa
-Igen, miért??-felelte DooNa
-Hát nem tudnál szólni anyukádnak hogy vigyen be minket??-kérdezte HaRa
-Ez jó ötlet!-kiáltottam fel
-De ,azonnal szólok neki.-mondta majd elkezdett futni az egyik ajtó fele de elbotlott egy seprűben amivel takarított-Ááááúúú ez fájt,de megvagyok-felállt majd ment tovább
-Szerintem a végén neki még nagyobb baja lesz mint nekem-mondta YeonYeon
-Na az meglehet-mondtam
Elindultunk kocsival a kórházba.Bhívták YeonYeont mi meg idegesen vártunk kint.

Én a kórházban miközben YeonYeont és az orvost vártuk.

-Vajon mikor jönnek már???-kérdezte DooNa
-Biztosan nemsokára-feleltem,de amint kimondtam az orvos behívott minket YeonYeonhoz.
-Hát sajnálom de a lábában elszakadt egy izom és a kezén meg eltörött az egyik ujja.-mondta az orvos
-És akkor hogy fogok így fellépni??-kérdezte aggodalmas hangon YeonYeon
-Mi lesz így a fellépésünkkel??-kérdeztük HaRával
-Sajnálom kislányok de YeonYeon egy ideig nem táncolhat......................


2011. november 20., vasárnap

7.rész Egy új barát :D

Vasárnap délután van.Tegnap óta már mindenki otthon van.
-Úgy érzem valamit dolgoznom kéne-mondtam
-Hát az már igaz hugicám-felelte nekem SooYeon
-Hát én nem tudom lehet-mondta HaRa
-Akkor menj és keress valami munkát!!-vágta rá NiNeul
-Szerintem ez lesz!Akkor én gyors átöltözöm és megyek is.-feleltem
-És már van ötleted??kérdezte Nii-chan.
-Hát a Pink Cookie-ba megyek jelentkezni ott úgy is van egy hirdetés pincérnőnek.Meg oda úgyis sokat megyünk.-mondtam a csajoknak boldog fejjel
-Na az már igaz!Ott tényleg sokat vagyunk-mondta NiNeul
-De ugye akkor mi kedvezményesen kapunk???-kérdezte Nii-chan
-Te dilibogyó!!!Még felse vették még nem is jelentkezett és ja csak álmodozzál-mondta HaRa és közben úgy simogatta a fejét mint egy kutyusnak
-Na akkor én indulok is.Sziasztok!-köszöntem el tőlük.
-Szia!!köszöntek el tölem a többiek.
-Na akkor most kapok majd ingyen sütüt vagy mi???-kérdezte Nii-chan


 
Nii-chan sütire éhezve >.<

-Te dilis!!-mondta SooYeon és adott neki egy tockost XD
Odaértem a kávézóhoz.
-Na itt is volnék.Akkor be is megyek-gondoltam magamban és be is mentem.
Mikor bementem odamentem a pulthoz és kértem hogy szóljanak a főnöknek.Azonnal hívták is oda hozzám.
-Én azt szeretném mondani hogy....-kezdtem el mondani de ekkor valami megzavart
-Elnézést a késésért!!-mondta egy lány lihegve.A lány neve JinRin.
-Elnézést kisasszony!-mondta nekem a főnök.
-Ööö semmi baj!-válaszoltam neki
-JinRin mag mindig késik!!Ezt már nem tudom eltűrni meg magával mindig csak a baj van.-mondta a főnök
-Igen tudom és nagyon sajnálom!Ígérem többet nem fog előfordulni.-felelte JinRin
-Abban biztos vagyok,mert többet nem is kell jönnie dolgozni!Ki van rúgva!!És most távozhat-mondta a főnök

 
Szegény megszeppent JinRin akinek a haja is szétjött a nagy futásban.


-Elnézést kisasszony már itt is vagyok..Mit szeretett volna kérdezni??-kérdezte tőlem
-Ööö izé elnézést de most mennem kell.-mondtam neki majd kirohantam.
JinRin után futottam igaz még nem ismerem de akkor is.
-Héj JinRin várj!!-kiáltottam
-Igen!!Te kivagy?? Bocsánat de nem vagyok valami jó passzban amint azt az előbb láthattad.-felelte nekem JinRin
-Igen és láttam és nagyon sajnálom!Ja és az én nevem Kwon SungTae-mondtam
-Az enyém meg Jung JinRin-felelte
-Gyere velem majd én felvidítalak!!-mondtam majd elkezdtem húzni
-Te mindig így szerzel magadnak barátokat-kérdezte
-Öö izé nem de ez most így sikerült-mondtam neki majd elnevettem magam.
-És hova megyünk??-kérdezte
-Azt majd meglátod csak gyere!!-kiáltottam
-Jó rendben-válaszolta de ekkor már ő is mosolygott
Odaértünk egy nagy plázába és be is mentünk.
-Na akkor vásároljunk!!-kiáltottam fel hangosan.
-De nálam nincs sok pénz!!-mondta JinRin
-Nem is kell nálam van!Meg amúgy is nem is gondoltam azt hogy azzal vidítalak majd hogy te majd a saját költségedre vásárolsz-feleltem
-De nem kell rám költened a pénzed!!Hisz gondolom te is épp azért kerestél munkát hogy neked is legyen pénzed!-mondta nekem
-Igen de ezt úgy is a nővéremtől csórtam el,szóval most van nálam bőven-mondtam nevetve
Eközben otthon.
-Mi a fene??Hát ez meg mi??-kérdezte SooYeon
-Hát a tárcád!-felelte HaRa
-Azt én is tudom,de hiányzok belőle egy csomó!!-kiáltotta hangosan az én drága nővérkém SooYeon
-Mi??-kérdezte Nii-chan
-Hát pénz!!-felelte
-Na nekem van egy tippem-mondta NiNeul
-Óóó hogy az a..Csak jöjjön haza én leszedem a fejét!!!SungTae!!-kiáltotta SooYeon
Eközben a plázában.
-Úúúú ááááá!-kiáltottam fel
-Mi a baj??kérdezte JinRin
-Ááá semmi csak hirtelen valmitől kirázott a hideg-feleltem
-Ja okés-válaszolta
-Ohh nálam van a fényképezőgépem csináljunk egy képet!!-mondtam
-Jó én benne vagyok-válaszolta

JinRin és én egy kirakat előtt miközben fényképezünk.


-Köszi nagyon-mondta nekem JinRin
-Mit köszönsz meg??-kérdeztem
-Hát hogy barátok lettünk és hogy felvidítottál engem-válaszolta
-Ja hogy azt áá azt nem kell megköszönnöd.Gyere menjünk be ide és együnk valamit-mondtam neki és közben mosolyogtam
-Jó benne vagyok.Úgyis egy kicsit megéheztem-felelte
Beültünk és rendeltünk epres sütit.Köben én elővettem a zenelejátszómat.
-Na ezt hallgasd meg ezt én csináltam a barátnőimmel igaz még szöveg incs hozzá de az alap megva hozzá.-mondtam JinRinnek
-Jújj ez nagyon jó lett!!Ügyesek vagytok.-válaszolta

 
JinRin miközben a zenénket hallgatja és én. ^.^


-Ja és tényleg most jut eszembe!Miért késtél el mindig??-kérdeztem
-Hát én nem lakok itt csak a suli miatt vagyok itt és hát a járatokat se tudtam mindig elérni.-felelte
-Ja értem.-mondtam
-Jujj de most jut eszembe mennem kell mert nem fogom így elérni a buszt.Bocsi de mennem kell.Köszönök mindent!Sziaa!-kiáltotta és el is rohant
-Héj vár, lécci add meg a teló szá...., oh ne már el is ment-mondtam-Na akkor szerintem én is elindulok haza.Na megnézem mennyi maradt meg SooYeon pénzéből.Ááááh jújjj ez nagyon kevés-kiáltottam fel-Na de még szerencse hogy mindenkinek vettem ajándékot.
Lassan hazaértem de amint kinyitottam az ajtót.....
-SungTae most véged!!!!!!!!!!-kiáltva rohant felém SooYeon
-SungTae menekülj!!-kiáltotta HaRa
Én meg nem tudtam mit tenni és rohantam az utdcán...


2011. november 19., szombat

6.rész A "fészkünk" festése ^.^

Bennt a kávézóban.
-Ááá isteni ez a süti!!-kiáltotta fel MinRin
-Igen az a mennyei íz!!Hamm <3-folytatta YeonYeon
-Én megmondtam ugye??-kérdeztem
-Igen és igazad van-felelte MinRin
-Hát igen,nekem mindig igazam van-mondtam közben pedig nevettem
-Na ne túlozz!!-kiáltottak rám nevetve
-Jó bocsi!!-mondtam-De akkor is-de ezt már csak halkan mondtam úgy hogy ne hallják meg.
-Öömm olyan érzésem van mintha valamit elfelejtettünk volna-mondta Nii-chan.
-Most hogy mondod valami tényleg rémlik-felelte NiNeul s közben elkezdett a dolgon agyalni
-Eszembe jutott!!-kiáltva felugrott HaRa
-Na és miaz??-kérdeztem
-Hát hogy azt mondtuk Sooyeonnak hogy amint megvannak a táncosok azonnal megyünk neki segíteni.
-Miről van szó??-kérdezte MinRin és YeonYeon
-Hát csak arról hogy mennünk kellene segíteni a nővéremnek kifesteni azt a helyet ahol gyakorolni szoktunk.-válaszoltam
-Ja értem-felelte MinRin
-Mi akkor menjünk szerintem-mondta NiNeul
-Hát ja,jó lesz a ha indulunk.-vágta rá HaRa
-Mi szivesen megyünk segíteni-mondta YeonYeon
-Nem kell ez a feladat ránk vár.-mondta Nii-chan
-De már mi is hozzátok tartozunk vagy nem??-vágta rá MinRin
-De igen,persz hogy hozzánk tartoztok már <3 -mondta HaRa
-Akkor meg mi is megyünk segíteni,és késsz!-mondta YeonYeon
-Okéska én benne vagyok!!-kiáltotta Nii-chan
-Héj Nii-chan az előbb még nem kellett a segítség,és most??XD-mondtam neki
-Hát izé öö ömm a segítség mindig jól jön >.<-felelte
-Nah akkor megvan beszélve!Mindenki jön de akkor induljunk mert gondolom már vár minket.-mondta NiNeul
El is indultunk.Nagyjából egy olyan 25 perc múlva odaértünk.Mikor beléptünk a bárunkba akko csodálkozva néztünk körbe hogy már milyen sok kis aranyos cucc van itt és pár helyen már ki van festve.Mikor tovább mentünk és belétünk abba a terembe ahol szoktunk gyakorolni ott teljesen ledermedtünk hogy milyen jól néz ki.Sooyeon épp ott festegetett különféle kis rajzokat a falra.

 
Sooyeon miközben festegei a gyakorló termünket ^.^(szeretés van de naon)


-Áhh megjöttetek??-kérdezte
-Öö izé igen és bocsi hogy ilyen későn értünk ide.-mondtam bűnbánó fejjel
-És igen lécci ne harizz ránk csak nagyon belemrültünk a beszélgetésbe az új tánctanárainkkal.-mondta HaRa
-Én nem harizok rátok.Nagyon elvoltam miközben itt rendezgettem és na mutassátok be őket!-mondta Sooyeon
-Oksam-felelte Nii-chan
Be is mutattuk őket egymásnak.Kedvelik egymást ez látszik is,egyhúron pendülnek :P Elbeszélgettek majd akkor utána mi is beálltünk segíteni.
-Nah egész jól alakul-mondtam
-Szerintem ez így tök jól néz ki-felelte MinRin
-Hát az már bizti hogy jó!!-kiáltotta fel Nii-chan
-Ezaz készen vagyunk!!Pacsit kérek!!!-kiáltotta HaRa
-Miért mi vagy te kutya??-kérdeztem
-Hogy mi vagyok??-kérdezte
-Hát egy blöki-válaszoltam neki
-Na most elkaplak!!-kiáltotta oda nekem HaRa
-Ne vigyázzatok !!A vödör le fog esni a létráról!!-kiáltotta Sooyeon
De ekkor már késő volt a vödör zöld festék ráesett NiNeulra.Ekkor már mindenki elkezdett nevetni de nem csak mi hanem ő is.
-Nézzétek itt egy ogre!!-kiáltottam fel mire erre a beszólásomra mindenki a földön hempergett.
-Ja akko gyere bujj ide hizzám gondolom még nem öleltél meg egy ogrét ekkor gyere-mondta NiNeul.
Ekko mindekit elkezdett kergetni.A nap végére mindenki tiszta festék volt és annyira féradtak voltunk hogy itt elaludtunk a festékek között.